A harmadik negyedévben az Alitalia értékesítési árbevétele 1,5 százalékkal emelkedett - közölte Luigi Gubitosi a légitársaság csődgondnoka a milánói Corriere della Sera napilap vasárnapi számában megjelent interjúban.
A forgalomnövekedés mellett a társaság 46 millió euró működési (EBITDA) eredményt is elért a harmadik negyedévben. "Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Alitalia túljutott volna gazdálkodási nehézségein. Még hosszadalmas és gyötrelmes szanálás vár rá" - tette hozzá.
Az érdeklődők október 16-ig tehetik meg kötelező érvényű ajánlataikat a légitársaságra. A csődgondnok az interjúban reményét fejezte ki, hogy sikerül majd elkerülni az Alitalia feldarabolását. Az új tulajdonos remélhetően megadja majd a társaságnak azt a gazdálkodási biztonságot, amit az elmúlt évtizedben nélkülözni volt kénytelen. "Jó üzletet csinál, aki megvásárolja az Alitáliát" - jelentette ki a csődgondnok, hozzátéve, hogy "sajátosságainak és tradícióinak köszönhetően az Alitalia jelenleg a legjobb vétel a piacon".
Olasz médiajelentések szerint úgy tíz pályázó van versenyben az Alitalia megszerzéséért, közöttük az easyJet diszkont légitársaság is. A Ryanair azonban a múlt héten visszavonta ajánlatát - írja az MTI.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz