Tizenhárom év után véget ér Britney Spears gondnoksága - írja a SkyNews. Még 2008-ban döntöttek arról, hogy önállóan nem cselekvőképes: ekkor Spears napokon belül kétszer is bekerült az elvonóra, majd leborotválta a fejét egy Los Angeles-i szalonban. A sztár később elveszítetett két fia felügyeleti jogát.
Egy bírói döntés értelmében az apja, Jamie Spears és egy ügyvéd vette át a sztár személyes és üzleti ügyeinek irányítását. Britney Spears júniusban beszélt először nyilvánosan a bíróság előtt, amelyben a bonyolult jogi megállapodást visszaélésnek nevezte, és elítélte apját, Jamie Spearst és másokat, akik a gondnokságban részt vettek.
Most a bírónő úgy döntött, hogy teljesen megszünteti - ezt a döntést pénteken a bíróságon kívül éljenzés és ünneplés fogadta, ahogy a rajongók értesültek róla. A 30 perces tanúvallomást követően a bírónő két kikötést tett - pontosítva, hogy az ideiglenes gondnokként szolgáló könyvelőnek bizonyos jogköröket meg kell tartania -, de végül azt mondta, hogy a jogi megállapodásról szóló döntés "a mai nappal... ezzel megszűnt".
Ez azt jelenti, hogy a 39 éves Spears mostantól beleszólhat becslések szerint 60 millió dolláros (19,24 milliárd forintos) vagyonának kezelésébe, és 2008 óta először végre szabadon hozhat saját orvosi és személyes döntéseket.
Minden fél egyetértett a gondnokság megszűnésével, beleértve a sztár édesapját és édesanyját, Lynne-t is, akik gyakorlatilag csatlakoztak a meghallgatáshoz. A gyámságot pedig pszichiátriai vizsgálat nélkül szüntették meg, amit Spears korábban világossá tett, hogy ellenez.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot