Elon Musk lesz az első tanú, akit meghallgatnak a bíróságon a SolarCity 2016-os felvásárlásával kapcsolatban, amiért akkor 2,6 milliárd dollárt fizetett a Tesla. A befektetők nem csak Muskot, de a Tesla teljes igazgatóságát beperelték. A részvényesek állítása szerint a tranzakció tisztességtelenül gazdagította a Musk-családot, akik a legnagyobb tulajdonosok voltak és nem hozták nyilvánosságra az összes vonatkozó részletet a felvásárlással kapcsolatban - idézi a hírt a portfolio.hu.
Tavaly az igazgatóság többi perbe fogott tagja megegyezett a Tesla-részvényesekkel, nem ismerték el a jogsértést, de 60 millió dollár kifizetésében megállapodtak. Egyedül Musk nem volt hajlandó megállapodni, helyette a bíróságot választotta.
A SolarCity-ügyben a bíróságnak azt kell eldöntenie, hogy Elon Musk esetében fennállt-e összeférhetetlenség, ami miatt előfordulhatott, hogy nem méltányos módon járt el a SolarCity felvásárlása során.
Vagyis a kérdés, hogy vajon a Tesla részvényeseinek legjobb érdekeinek megfelelően cselekedett-e és hogy közölt-e minden információt a többi részvényessel, amiről tudniuk kellett? Akkoriban Musk 22,1 százalékos részesedéssel rendelkezett a Teslában, a SolarCityben pedig 21,9 százalékos tulajdonrésze volt.
A SolarCity felvásárlásával az igencsak tőkeintenzív napelempiacon tevékenykedő vállalat égette a készpénzt akkoriban.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot