Forradalmasíthatja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) piacát az a készülő jogszabály, amely rendszeresítené a jelenleg feláras opcióként választható közvetlen kárrendezést Romániában - írta a Maszol. A módosítás következtében a jövőben mindenki magának választana biztosítót, jelenleg ugyanis gyakorlatilag annak választ, akit adott esetben megkárosít – mondta Birtalan József, a Biztosítási Felügyelet vezetőtanácsi tagja.
A kötelező biztosítások piacát Romániában két biztosítótársaság – a City Insurance és az Euroins – uralja. Ezek operálnak a legalacsonyabb árakkal. Nem véletlen, hogy a legtöbb panasz is erre a két biztosítóra van a balesetek károsultjai részéről: a kárrendezés nehézkes, lassú, a kifizetések késnek. Válaszul a többi biztosító elkezdett árulni egy feláras opciót, amely lehetővé tette, hogy a balesetben vétlen fél a saját biztosítójánál bonyolítsa le a kárrendezést. A biztosító aztán behajtja a vétlen félnek kifizetett összeget a károkozó biztosítóján.
Kapcsolódó
Ez a fakultatív szolgáltatás válhat most kötelezővé. Jelenleg a biztosítás átlagosan 20 százalékkal többe kerül a közvetlen kárrendezési opcióval, Birtalan azonban nem számít jelentős drágulásra. „Ha a szolgáltatás általánossá válik, a biztosítótársaságok kockázata statisztikailag jobban eloszlik” – mondta, hozzátéve, hogy ha enyhén drágább lesz is a kötelező biztosítás, javul a szolgáltatás minősége.
Az árak féken tartását szolgálná a javítási referenciaárak megállapítása, amely ugyancsak része a törvénymódosításnak. Egyes szervizek mesterségesen felduzzasztották a javítási számlát - például irreálisan magas áron számolták el a csereautó bérlési költségét, vagy magasabb órabérrel dolgoztak -, ha a biztosító fizetett. Ez növeli az árakat, mert a biztosítók az előző évek szervizköltségeit is figyelembe veszik a biztosítások árának meghatározásánál. Következésképp, ha a szervizek nem korrektek, akkor automatikusan „felnyomják” a biztosítók árait. Ezt lehet ellensúlyozni a referenciaárak megadásával.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat