A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás átlagos állománydíja négy százalékkal, 44 ezerről 46 ezer forintra nőtt az idei első negyedévben 2020 azonos időszakához képest – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) KGFB-indexéből.
A mintegy 1800 forintos, azaz 4 százalékos növekedés főként a budapesti személygépkocsis szerződések díjváltozásaival magyarázható.
Az egyéb járműkategóriákban – néhány kisebb létszámú járműkategória kivételével – jellemzően 1-10 százalékkal mérséklődtek az átlagdíjak. A legnagyobb díjcsökkenés elsősorban azokat a járműcsoportokat – pl. nem flottás buszok, taxik – érintette, amelyek esetében a koronavírus-járvány miatt vélhetően jelentősen csökkent a közúti forgalom, ami visszavethette a károk mértékét is.
A díjak mérséklődésében szerepet játszhatott az MNB 2020 szeptemberében kiadott körlevele is, mely a biztosításmatematikai szempontból megalapozatlan pótdíjak és kiárazó tarifák felülvizsgálatára hívta fel a biztosítókat.
Noha a kárráfordítás csökkenése összességében megállni látszik, az átlagdíj növekedése miatt az MNB által számított – az adóhatástól és kárváltozástól megtisztított, a legnagyobb létszámú ügyfélcsoportot kitevő személyautókra vonatkozó – Korrigált díjindex tovább nőtt. Ezáltal a tavalyi negyedik negyedévben látottnál is szélesebbre nyílt a díjak és a károk alakulása közötti olló.
Az MNB az idei évtől negyedévente teszi közzé a KGFB díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló tételes KGFB szerződés- és káradatbázis (KKTA) adatainak segítségével. A jegybank honlapján a külön e célra létrehozott felületén mutatja be a friss adatokat, amelyek 2016 I. negyedévéhez viszonyítva jelzi a személygépkocsik díjszint változását, illetve információt ad a negyedéves elmozdulásról is.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat