A piacfelügyelet már korábban is figyelmeztette az Alibabát azzal kapcsolatban, hogy a kereskedőket kizárólagos együttműködési megállapodás megkötésére kötelezi annak érdekében, hogy termékeiket ne értékesíthessék konkurens platformokon keresztül - adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség az MTI beszámolója szerint.
A vizsgálat híre újabb szigorú lépés az Alibabával szemben azt követően, hogy a múlt hónapban felfüggesztették a leányvállalataként működő Ant csoport részvényeinek bevezetését a sanghaji és hongkongi tőzsdére, mindössze két nappal azelőtt, hogy elindult volna a nyilvános kereskedés a papírokkal.
Kapcsolódó
Az Ant csoport, amely a világ legnagyobb online és mobilfizetési platformja, az Alipay tulajdonosa, júliusban indította el az elsődleges részvénykibocsátási (IPO) folyamatot, amelynek eredményeként egyszerre jelent volna meg a sanghaji és a hongkongi tőzsdén, illetve a technológiai vállalatoknak szánt, sanghaji elektronikus tőzsdén, a Star Marketen. A cég 37 milliárd dollárt (csaknem 11 000 milliárd forint) gyűjtött a részvényjegyzési időszakban, amivel minden idők legnagyobb tőzsdei kibocsátását hajtotta volna végre.
A kínai jegybank egy csütörtöki közleményben arról tájékoztatott, hogy a pénzügyi felügyeletet ellátó szervek a következő napokban találkoznak majd az Ant csoporttal annak érdekében, hogy a vállalatot a pénzügyi felülvizsgálat, a tisztességes verseny és a fogyasztók jogainak és érdekeinek védelmét célzó intézkedések végrehajtására bírják.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik