Júniusban Fillon már bekerült a külföldi szénhidrogén-feltárásokat végző orosz állami irányítású Zarubezsnyefty vállalat igazgatótanácsába is. A volt francia kormányfővel, aki Nicholas Sarkozy elnöksége idején, 2007-2012 között volt miniszterelnök, 2017-ben pedig jelölt volt a francia államfőválasztás első fordulójában, az idén júniusban írta alá a jelöléséről rendelkező dokumentumot Mihail Misusztyin orosz kormányfő - idézi a növekedés.hu az MTI hírét.
A dokumentumon Fillon az APTERAS francia vállalat igazgatójaként szerepel. A Zarubezsnyeftynél Fillon Oroszország érdekeit képviseli.
Kapcsolódó
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője 2018 decemberében, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen fogadta Fillont, elmondta, hogy a két politikus jó személyes kapcsolatokat ápol azóta, hogy mindketten miniszterelnökök voltak. Nem Fillon az első vezető nyugat-európai politikus, aki a visszavonulását követően állami ellenőrzés alatt álló orosz energetikai vállalat vezetésében kap szerepet. Gerhard Schröder volt német szociáldemokrata kancellár például a Rosznyefty olajipari vállalat igazgatótanácsának tagja, Karin Kneissl volt osztrák külügyminiszter pedig idén lett tagja ennek a vállalati testületnek.
Kneisslt egyébként 2017-ben az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelölte a külügyminiszteri posztra, de a pártnak soha nem volt tagja.
2019 nyarán, a Heinz-Christian Strache FPÖ-pártelnök ibizai botránya utáni kormányválság után megalakult szakértői kormánynak még rövid ideig független külügyminisztere volt, majd Alexander Schallenberg váltotta e pozícióban. Kneissl feltűnően jó viszonyban volt Vlagyimir Putyinnal, az orosz elnök még az esküvőjére is "beugrott" 2018-ban, ami annak idején nagy médiavisszhangot váltott ki világszerte.
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Szijjártó Péter: Nem kapcsolatunk van az unióval, hanem mi magunk is az EU vagyunk
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat