Az orosz hivatalos szervek ugyanakkor valamivel több mint ezer orosz és legalább 23 ezer ukrán katona haláláról számoltak be. Az orosz védelmi minisztérium szombaton közölte: több mint 2600 ukrán tankot és páncélozott járművet, 650 drónt, 142 repülőgépet és 112 helikoptert tettek harcképtelenné.
Zelenszkij arról is beszélt, hogy az oroszok erőt gyűjtenek a kelet-ukrajnai támadásokhoz, megerősítették Harkiv régióban állomásozó csapataikat, és fokozni akarják a nyomást a Donyec-medencén - írja az MTI.
Az ukrán elnök videóüzenetében oroszul szólította meg az orosz katonákat. Arra kérte őket, hogy tegyék le a fegyvert, mert jobban járnak, ha hazatérnek, mint ha ukrán földön meghalnak. Rámutatott: még az orosz tábornokok is több ezres veszteségre számítanak.
Zelenszkij szerint Oroszország próbálja új katonákkal feltölteni azokat az egységeket, amelyek nagy veszteségeket szenvedtek a háború első heteiben. Ugyanakkor az újoncok kevés motivációval és harci tapasztalattal rendelkeznek.
Joe Biden amerikai elnök korábban bejelentette: szeretné, ha az Egyesült Államok további 33 milliárd dollárral támogatná Kijevet. Ennek nagy része katonai segély formájában érkezhet meg az országba. Washington a háború kezdete óta több mint 3,7 milliárd dollár értékben ígért és szállított fegyvereket és lőszereket Ukrajnának.
Eközben kiderült, hogy péntek éjjel egy orosz katonai repülőgép megsértette Svédország légterét Bornholm szigetének közelében. A behatoló AN-30 légcsavaros repülőgépet légi megfigyelésre alkalmazzák. A repülőt a svéd légierő vadászgépei lefényképezték.
Peter Hultqvist svéd védelmi miniszter a közszolgálati rádióban elfogadhatatlannak nevezte az incidenst. Márciusban négy orosz vadászgép hatolt be a svéd légtérbe a Balti-tenger fölött. Az ukrajnai háború miatt Svédország és a szomszédos Finnország is fontolgatja, hogy belép a NATO-ba. Moszkva figyelmeztetett, hogy egy ilyen lépésnek következményei lesznek - írja az MTI.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Leállt az M3-as metró
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Meloni dühbe gurult, államellenesnek nevezte az erőszakos tüntetéseket