Az oroszok nem bízzák a véletlenre a felhajtást, a repülőgépgyártó cégeket is holdingjában tudó Rostec nevű ipari vállalat facebook honlapján a gép egyik tükröződő felületén látszik az a brit hadihajó, amely túl közel merészkedett a krími félszigethez június végén, amire válaszul az orosz flóta járőrhajója figyelmeztető lövéseket adott le, egy vadászgép pedig bombákat dobott le a közelében. A Rostec által megosztott képen, amin az új vadászgép egy részlete látszik, a következő a szöveg: See you, azaz viszlát!
Az orosz repülőgépgyártókat is magában foglaló állami tulajdonú Rostec megelégedetten arról számolt be, hogy "alapvetően új katonai repülőgépeket" mutatnak be kedden a moszkvai légi bemutatón - idézi a portál az abcnews.go.com hírét.
Az új harci repülőgép neve ismeretlen, és nincsenek adatok a képességeiről, illetve technikai adottságairól.
A Kreml az ország fegyveres erőinek modernizálását kiemelt fontosságúvá nyilvánította, azt követően, hogy a 2014-ben Oroszországhoz annektálták az addig Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet, amely cselekmény nyomán a Nyugattal fenntartott kapcsolatok a hidegháború utáni mélypontra süllyedtek.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön