Wilbur Ross kereskedelmi miniszter vasárnap este adta át a Fehér Háznak a tárca azon ajánlásait, amelyek alapján az amerikai elnök védővámokat vethet ki egyes, teljesen összeszerelt importautókra, vagy egyes importalkatrészekre.
Donald Trump elnök még tavaly májusban jelentette be, hogy védővámok bevezetését tervezi. Az elnök akkor arról kért elemzést és ajánlást, hogy az importált gépjárművek jelentenek-e nemzetbiztonsági veszélyt az amerikai nemzetgazdaságra, és 270 napot adott ennek kivizsgálására. A határidő vasárnap este járt le.
A Fehér Ház nem reagált a nyilvánosság előtt Wilbur Ross jelentésére, az elnök pedig floridai birtokán készül a hétfőn délután Miamiban Venezueláról mondandó beszédére.
Donald Trump még pénteken - a rendkívüli állapot bevezetéséről szóló sajtókonferenciáján - újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy a védővámok megvédik a hazai ipart, és segítik Washingtont a kereskedelmi tárgyalásokon. "Szeretem a védővámokat, de szeretek tárgyalni is róluk".
Az elnöknek 90 nap alatt kell választ adnia a jelentésre, elemzők szerint várhatóan 20-25 százalékos védővámot vet majd ki a külföldről behozott autókra és autóalkatrészekre.
Az Autó- és Autóalkatrészgyártók Szövetsége (MEMA) közleményben figyelmeztetett arra, hogy az esetleges vámkivetés csökkentheti az Egyesült Államokban eszközölt beruházások arányát. "A hazai autóipar egyetlen vállalata sem kérte ezt a vizsgálatot" - fogalmazott közleményében a szervezet.
A nagy autógyárak már tavaly jelezték, hogy a védővámok esetleges bevezetése jelentősen megnövelné a gépjárművek árait. A Bloomberg hírügynökség hétfői elemzésében rámutat, hogy a globális gépjárműpiacok helyzete romlik, és megfogalmazása szerint Donald Trump politikája ezt "még rosszabbá teszi".
Az Egyesült Államokban az évente forgalmazott mintegy 17 millió gépjárműnek a fele import. A Kanadából és Mexikóból behozott gépkocsikat azonban az új szabadkereskedelmi megállapodásnak köszönhetően nem érintenék az új védővámok.
Legolvasottabb
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Koncert után tuszkolták csomagtartóba az X Factor győztesét
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Lezárták a városrészt: éles hadieszköz kerülhetett elő a folyómederből