Két héttel később kezdődik az eljárás, mint ahogy eddig a demokraták szerették volna - írja a Portfolio.hu az MTI-re hivatkozva.
A republikánusok eredetileg legalább február közepéig eltolták volna a kezdést. Mitch McConnell, a szenátus republikánus párti kisebbségének vezetője pénteken napközben még azt mondta: a pártoknak és Trumpnak védőivel együtt elegendő időt kell adni a felkészülésre.
Kapcsolódó
A szintén demokrata többségű képviselőház már január 25-én, hétfőn továbbítja Trump ügyét a felsőháznak, kedden elkezdődik az eljárás előkészítése, de az első meghallgatások csak a február 8-i héten kezdődnek el. Így a szenátusnak közben lesz ideje arra, hogy jóváhagyja a Joe Biden elnök kormányzatába szánt tagok jelölését, az egyéb fontos kinevezéseket, és megtárgyalja a koronavírus-járvány miatti újabb segély- és gazdasági ösztönzőcsomagot, amelyre vonatkozóan Biden bejelentette szándékát. Ha elsősorban az impeachmenttel foglalkozna szenátus, az lassítaná a kormány munkába állását és programjának megindítását.
A demokraták egész életére szólóan el akarják tiltani Trumpot mindenféle tisztség viselésétől. Őt tartják ugyanis felelősnek azért, hogy sok erőszakos híve január 6-án megostromolta a törvényhozás épületét, a Capitoliumot. Az ostrom során öt ember, köztük egy rendőr vesztette életét.
Donald Trump ellen tavaly egyszer már megindították a felelősségre vonási eljárást, azonban akkor felmentették a republikánus többségű szenátusban. Eddig nem volt példa arra, hogy egy amerikai elnök ellen kétszer is impeachmentet indítsanak.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)