A Federal Reserve nyíltpiaci bizottsága szerdán végződő ülésén a piaci várakozásokkal összhangban kamatemelést jelentett be, a döntés értelmében 2,25-2,5 százalékos sávba emelkedett az USA-ban a kamatszint.
Az elmúlt időszakban megjelent makrogazdasági adatok összességében még kielégítő növekedést, erős munkaerőpiacot és magas inflációt mutattak. A növekedés azonban a következő hónapokban érdemben veszíthet lendületéből, a recessziós kockázatok nem tűntek el, miközben az inflációs várakozások mintha stabilizálódnának – emlékeztetett Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője.
Bár az elmúlt héten a piacon megjelentek a 100 bázispontos kamatemelésre vonatkozó várakozások is, a bejövő vegyes információk alapján a döntéshozók nagyobb valószínűséggel az előre meghirdetett menetrend szerint „csak” 75 bázisponttal emelik az irányadó kamatot – mondta Trippon.
Gyorsabb ütemű kamatemeléseket várnak
A kamatdöntést megelőzően Tiffany Wilding, a PIMCO elemzője úgy vélekedett, hogy nem is a kamatemelés mértéke a fontos szempont, hanem, hogy milyen ütemezésre vált a Fed. Az inflációra reagálva értékelése szerint a Fed gyorsabb tempóra kell átálljon, előrehozva azokat a kamatemeléseket, amelyeket korábban hosszabb időre tervezett volna elporlasztva ráereszteni a piacra az amerikai jegybank.
Az OTP elemzői szerint a mostani 2,25-2,5 százalékos alapkamatszint az év végére 3,25-3,5 százalékra emelkedik.
A döntés részleteit Jerome Powell Fed elnök hamarosan sajtótájékoztatón ismerteti.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek