A cseh kormány hétfői döntéséről maga Vera Jourová adott ki közleményt. Jourová jelenleg az Európai Bizottság jogérvényesülésért, fogyasztóvédelemért és nemek közötti esélyegyenlőségért felelős tagja.
A cseh parlament alsóházának európai ügyekben illetékes bizottsága a múlt héten hallgatta meg Jourovát, aki azt mondta, hogy a jövőben szeretne portfóliót váltani, s legszívesebben a digitalizációval, a belső piaccal vagy a nemzetközi kereskedelemmel foglalkozna.
Az új Európai Bizottság, amelynek a német Ursula von der Leyen személyében első ízben lesz nő az elnöke, hivatalosan november elsején kezdi meg működését. A biztosjelölteket várhatóan szeptember végén meghallgatja az Európai Parlament illetékes bizottsága, majd a parlament "egy csomagban" dönt az egész Európai Bizottság teljes testületéről.
A cseh kormánykoalíció politikusai szerint Vera Jourovának jó esélye van arra, hogy az eddiginél "erősebb" portfóliót kapjon. Erről korábban elsősorban Andrej Babis miniszterelnök beszélt. A hétfői kormányülés után ebben a szellemben nyilatkozott Jan Hamácek, a kormányfő első helyettese, belügyminiszter, a koalíciós partner Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke is.
A témáról Andrej Babis már korábban tárgyalt Ursula von der Leyennel, de a döntés az új európai bizottsági elnök kezében van.
Vera Jourová a prágai Károly Egyetemen szerzett filozófiai és jogi diplomát. Kormányzati tapasztalattal is rendelkezik, a múltban ő vezette a regionális fejlesztési minisztériumot. A CSSD tagja volt, majd 2012-ben belépett a Babis vezette ANO mozgalomba, amelynek EU-biztosi kinevezéséig első alelnöke volt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin