Mina Andreeva, a brüsszeli testület szóvivője újságírói kérdésre válaszolva arról számolt be, hogy nem lesz semmilyen hivatalos bejelentés, amíg meg nem születik a végleges lista, nem kívánnak részletekbe bocsátkozni egyelőre, hiszen még tart a jelölési folyamat - írta az MTI.
Kiemelte, hogy az EU alapszerződése mindössze annyit ír elő, hogy november 1-jén meg kell alakulnia az új bizottságnak, mindazonáltal rámutatott, hogy minél hamarabb sikerül megállapodni, annál jobb, Ursula von der Leyen megválasztott elnök pedig készen áll megkezdeni az egyeztetéseket a jelöltekkel.
Az EU finn soros elnöksége informálisan augusztus 26-át tűzte ki határidőnek, sajtóhírek szerint azonban sem Franciaország, sem Olaszország nem nevezte még meg a jelöltjét.
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító