A China News Service hírügynökség jelentése szerint szombaton váratlanul ismét nagy tűz lobbant fel a területen. A helyszínen lévő újságírók hét-nyolc robbanást hallottak, és legalább három helyen sűrű füstfelhő emelkedett az ég felé.
A szerda éjjeli robbanás helyszínén több helyen még mindig nem sikerült eloltani a tüzet. A Hszinhua jelentése szerint a hatóságok súlyosan mérgező nátrium-cianid terjedését észlelték a kikötői negyedben, ezért megkezdték a veszélyeztetett lakosság kitelepítését az övezetből.
A szerdai éjszakai első robbanás óta tovább nőtt a halálos áldozatok száma: a szombati helyzetnek megfelelő összegzés szerint 85-en haltak meg, köztük 21 tűzoltó, több százan megsebesültek, és még mindig keresnek embereket.
A katasztrófa szerda éjszaka egy tűzzel kezdődött, amihez mozgósították a tűzoltóságot, és amikor már munkához láttak a helyszínen, akkor robbant fel több vegyszerraktár. A baleset színhelyére összesen mintegy ezer tűzoltót küldtek, és sokan még nem kerültek elő közülük - mondták el a szombati sajtótájékoztatón.
Esély sem volt a menekülésre, ezért ilyen magas az áldozatok száma a soraikból - mondta Tiencsin tűzoltóparancsnoka.
Kiderült a tájékoztatón az is, hogy bár a szabályok szerint veszélyes anyagokat tilos tárolni lakó- és középületek 1000 méteres körzetén belül, a város egyik apartmanegyüttese 500 méteren belül volt. Amikor a telket az ingatlanfejlesztő megvette, akkor még nem voltak ott a veszélyes raktárak, és később sem kapott tájékoztatást róluk.
Legolvasottabb
Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
Milliárdokat öl őrületes fegyverbeszerzésbe Oroszország szomszédja, keletről hozzák a rakétavetőket
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter