A tárgyalást az tette szükségessé, hogy Szerbia autópálya építését tervezi a román határ felé, a romániai infrastruktúrafejlesztési mestertervben azonban csak országutat terveztek a Temesvártól az államhatárig vezető szakaszra. Dacian Ciolos elmondta, hogy a közeljövőben a határ mindkét oldalán megvalósíthatósági tanulmányt készítenek, mely Bukarestet is meggyőzheti arról, hogy módosítani kell a romániai infrastruktúrafejlesztési terveket.
A temesvári találkozón mind a szerb, mind a román kormánynak több tagja jelen volt. A belügyminiszterek a két ország egységeinek a közös határ menti járőrözéséről szóló megállapodást, a külügyminiszterek Szerbia EU-csatlakozásának a román támogatásáról szóló közös nyilatkozatot, a szociális miniszterek pedig a munka és a szociális védelem területét felölelő közös nyilatkozatot írtak alá.
Dacian Ciolos kijelentette: a tárgyalásokkal és a dokumentumok aláírásával is azt szerették volna jelezni, hogy a két ország kapcsolatai tartósak és tartalmasak, túlmutatnak a kormányzati ciklusokon és a kormányok politikai színezetén. "Szerbia régi barátja Romániának, és ma arra a következtetésre jutottunk, hogy a két ország tartalmas gazdasági partnerséget építhet ki a jövőben" - fogalmazott Dacian Ciolos. H két ország együttműködési lehetőségei jelenleg nincsenek eléggé kihasználva.
A román miniszterelnök azt is megemlítette, hogy a tárgyalásokon a szerbiai román kisebbség helyzetét is érintették. A román fél készségét fejezte ki az együttműködésre annak érdekében, hogy a szerbiai románok az anyanyelvükön tanulhassanak.
Aleksandar Vucic köszönetet mondott Romániának azért az álláspontjáért, amelyet Szerbia területi egysége ügyében képvisel. Románia ugyanis mindeddig nem ismerte el Koszovó függetlenségét. A szerb miniszterelnök azt is elmondta, hogy országa tanulni szeretne Románia európai integrációjából és gazdasági fejlődéséből - idézte Aleksandar Vucicot a Renasterea Banateana temesvári napilap internetes kiadása.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?
Rengeteg az áldozat: megrendítő fotókon a pusztító földindulás Mianmarban

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Magyar Péter kiakadt, tiszás aktivistákkal emberkedett a meggyilkolt maffiózó volt embere – videó

Ez nagyon nem hiányzott a németeknek, ebből komoly baj lehet

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik
