Miközben a magyar taxisok a tarifáik emeléséért harcolnak, Németországban a berlini Taxik és Autókölcsönzők Szövetsége a vállalkozások számának meredek csökkenéséről számol be a pandémia kezdete óta - írta a Magyar Nemzet. Hamburgban ötvenéves, Berlinben harmincéves mélypontot ért el a vállalkozások száma – mondta Michael Oppermann ügyvezető a Focus Online portálnak.
A szakember arra számít, hogy az év végére harmadával kevesebb szolgáltató lesz az utakon, mint a válság előtt. Folyamatosan csökken a fuvarok száma, és még mindig hiányzik a koronavírus-járvány előtti megrendelések mintegy negyven százaléka – magyarázta Florian Bachmann, a Müncheni Taxiszövetség munkatársa. Nincsenek vásárok, üresek a szállodák, nincs turista.
A német taxisok túlnyomó többsége továbbra is dízelhajtású járművekkel közlekedik, és bár a dízelmotor továbbra is élvezi az évtizedek óta érvényben lévő adókedvezményt, a gázolaj literje olykor 1,80 euró feletti összegbe kerül – ez több, mint tavaly, és több, mint a legtöbb szomszédos országban. Emellett az elmúlt években elektromos járműre váltó taxisoknak is lényegesen magasabb költségekkel kell megküzdeniük, mert az áram is jóval drágább Németországban, mint másutt.
Ehhez társul, hogy a fiatalabb felhasználók, illetve az Egyesült Államokban vagy Ázsiában gyakran megfordulók számára egyszerűen túl magas a taxik díja Európában.
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Kukásautó-kartell feltárásával várja a Mikulást a GVH
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat