Corey Lewandowski csütörtökön a Fox televíziónak azt mondta: "Nem hiszem, hogy az elnököt érdekelné, hogy szerepet vállaljon egy harmadik pártban" - írja az MTI.
Lewandowski - aki Donald Trump 2016-os elnökválasztási kampányát irányította, és a 2020-as kampányban is az egyik legfőbb tanácsadójaként dolgozott - tagadta az amerikai sajtóban megjelent feltételezéseket, amelyek arról szóltak, hogy a tavaly alulmaradt elnök Hazafias Párt néven új politikai csoportot alapítana, amelyet személyesen vezetne, és versenyre kelne jelenlegi pártjával, a republikánusokkal.
"Az elnök továbbra is óriási támogatást élvez a republikánus választópolgárok körében, a kampányszámláján pedig több millió dollár van, amelyet felhasználhat" - fogalmazott a tanácsadó. Corey
Lewandowski hozzátette: Donald Trump továbbra is aktívan részt vesz a republikánus jelöltek toborzásában és azon választott képviselők felelősségre vonásában, akik támogatták a demokratákat abban, hogy a volt elnök ellen alkotmányossági vádeljárás (impeachment) induljon a Capitoliumnál január 6-án lezajlott zavargások miatt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat