Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója kedden Moszkvában elmondta, nem szerepel a tervek között az sem, hogy Putyin fogadja John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadót, aki hétfőn és kedden Nyikolaj Patrusevvel, az orosz biztonsági tanács titkárával tárgyal majd.
Mint mondta, Putyin a kedd este Szocsiba érkező Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel szerdán Szíriáról, Líbiáról, Jemenről, az izraeli-palesztin rendezésről és a kétoldalú katonai együttműködésről fog eszmecserét folytatni. Az egyiptomi államfőnek videóbemutatót tartanak majd az orosz hadiipar kínálatáról.
Kapcsolódó
Ugyanakkor megerősítette, hogy a közeljövőben Szíria ügyében orosz-török-német-francia csúcstalálkozót tartanak majd.
Usakov közölte, hogy az orosz elnök október 24-én a Moszkvába látogató Giuseppe Conte olasz kormányfővel folytat majd megbeszéléseket a kétoldalú és a nemzetközi kapcsolatokról.
Tárgyalások folynak arról, hogy Putyin - egy egyelőre nem meghatározott helyszínen - találkozzon Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, valamint arról is, hogy Kim Dzsongun észak-koreai vezető az év végéig Oroszországba látogasson.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben