Az Egyesült Államoknak meg kell erősítenie és ki kell terjesztenie nukleáris képességeit, amíg a világ jobb belátásra nem tér az atomfegyverkezés területén - írta a januárban hivatalba lépő elnök a közösségi oldalon.
Trump már az idei elnökválasztási kampányban állást foglalt amellett, hogy tovább kell fejleszteni az amerikai védelmi képességeket, és egy ízben arról is elmélkedett, hogy a világ biztonságosabb lenne, ha néhány további ország, például Japán vagy Dél-Korea is rendelkezne atomfegyverrel.
Kapcsolódó
A csütörtöki üzenethez a leendő elnök környezetéből egyelőre nem fűztek további tájékoztatást, a Reuters hírügynökség azonban úgy véli, hogy Trump jelezni kívánta: kész támogatni az öregedő nukleáris fegyverzet korszerűsítését.
Független becslések szerint a következő három évtizedben az 1000 milliárd dollárt is elérhetik az arzenál fenntartásának és modernizálásának költségei.
Trump előző nap az amerikai védelmi minisztérium illetékeseivel találkozott, és egyebek között hadiipari beszerzési programokról tájékozódott. A Reuters közlése szerint a megválasztott elnök Twitter-üzenete nem okozott érdemi változást a hadiipari cégek részvényeinek árában a tőzsdén, ellenben az uránbányászattal foglalkozó vállalatok papírjai jelentős mértékben megdrágultak.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek