A lengyel cégek azt tervezik, hogy visszairányítják dolgozóikat a munkahelyi munkához - írta a Business Insider Polska. Ez derül ki a íManpowerGroup jelentéséből, amit a Puls Biznesu című lap megrendelésére készítettek. A jelentés szerint a lengyel vállalatok azt szeretnék, ha a következő 6-12 hónapban alkalmazottaik visszatérnének a hivatali munkához, csak a dolgozók kilenc százaléka kaphat javaslatot vegyes munkára és csupán egy százalékuk a távmunkára.
A munkaadók negyede úgy látja, hogy az állandóvá váló otthoni munka rossz hatással lenne a dolgozók közérzetére. Ötödük attól tart, hogy gyengül a termelékenység, az innováció, illetve romlik a szervezeti kultúra. Ugyanakkor a cégek 22 százaléka semmilyen félelmet nem fogalmazott meg a távmunkával kapcsolatban.
A munkaadók legnagyobb része, pontosan tízből nyolc azt mondja, hogy állásaik döntő többségét csak a munkahelyen láthatják el a dolgozók. A megkérdezettek 13 százaléka szerint az állások több mint fele igényli a munkahelyet ahhoz, hogy el tudják látni, és csak egy százalékuk nem látja ennek feltétlen szükségességét.
Januárban egy másik felmérésében szintén azt mondták a munkaadók, hogy nem akarják megtartani a távmunkát a jövőben. Eközben egy júliusi megkérdezésben a dolgozók 50 százaléka azt nyilatkozta, hogy mérlegeli a felmondást, amennyiben nem ajánlanak távmunkát nekik.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Csárdi Antal új és váratlan hungarikumot talált ki
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Jó hír érkezett a Mol finomítójából
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek