Aláírtam egy ennek megfelelő rendeletet. Ez az orosz állam, a vállalatok és az állampolgárok védelmében történt - áll Medvegyev mikroblogján. A miniszterelnök a szankciók elrendelését Kijevnek az orosz állampolgárokkal és vállalatokkal szemben tanúsított barátságtalan cselekedeteivel indokolta - írta az MTI-re hivatkozva a Portfolio.
Egyelőre nem tudni, kik szerepelnek a büntetőintézkedéssel sújtottak kiterjesztett lajstromán.
Kapcsolódó
Oroszország legutóbb novemberben rendelt el szankciókat 322 ukrán politikussal és 68 céggel szemben. A szankciós listára akkor mások mellett felkerült Julija Timosenko és Arszenyij Jacenyuk volt miniszterelnök, Arszen Avakov belügyminiszter, Olekszandr Turcsinov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára is.
Az orosz kormány sajtószolgálatának közleménye szerint az érintettek oroszországi kintlévőségeit és vagyonát befagyasztják, valamint megtiltják számukra a tőketranszfert. Az állásfoglalás ugyanakkor kilátásba helyezte az orosz ellenszankciók eltörlését, amennyiben Ukrajna is eltörölné az orosz állampolgárok, illetve cégek ellen hozott büntetőintézkedéseit.
Oroszország és Ukrajna viszonya 2014-ben romlott meg, amikor Viktor Janukovics ukrán elnök - Moszkva által külföldről támogatott puccsnak tekintett - megdöntése után Oroszország elcsatolta Ukrajnától a Krím félszigetet, és Ukrajna keleti részén támogatást nyújtott a Donyec-medencei szakadár erőknek.
Moszkva a kelet-ukrajnai történésekkel kapcsolatban azt hangoztatja, hogy ukrajnai belső konfliktusról van szó, amelynek nem részese, illetve a Krím a helyi lakosság akaratnyilvánítása nyomán "egyesült újra" Oroszországgal. Kijev tagadja ezt, s 2015 januárjában "agresszor országnak" bélyegezte Oroszországot. Ukrajna és Oroszország kölcsönösen szankciókat vezettek be.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön