Rudy Giuliani szerda reggel érkezett az Atlantában, Georgia állam fővárosában működő 23 tagú testület ülésére, és helyi idő szerint délután 3 órakor távozott a bíróság épületéből a zárt ajtók mögött zajló meghallgatás végén - írja az MTI.
Ügyvédje újságírók előtt közölte, hogy tartják magukat a szabályhoz, hogy a vádesküdtszék ülésén elhangzottak titok tárgyát képezik. Bob Costello annyit mondott, hogy a meghallgatás "kétségtelenül jól ment", mindenki nagyon szakszerű volt, és udvarias.
A nyomozás alanya
Meg nem erősített sajtóértesülések szerint Rudy Giulianival a testület közölte, hogy a "nyomozás alanyaként tekint rá".
Ugyanez a testület beidézte Graham Lindsey republikánus szenátort is, Donald Trump közeli szövetségesét, akit szintén meg akar hallgatni a 2020 novemberében történtekről. Lindsey mentességére hivatkozva visszautasította az idézést, amit a múlt héten elutasított a bíróság, és kötelezte a vallomástételre.
Az Atlantában ülésező vádesküdtszék egy kerületi ügyész, Fani Willis kezdeményezésére alakult és azt vizsgálja, hogy történt-e törvénysértés Georgia államban a 2020 novemberi elnökválasztás után, amikor Donald Trump a választás szoros eredményének megváltoztatását próbálta elérni Georgia államban.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat