A vizsgált időszakban leginkább az élelmiszerek drágultak 5,35 százalékkal, a szolgáltatások 2,78 százalékkal kerültek többe, míg a nem élelmiszerek ára 0,7 százalékkal emelkedett.
Májushoz képest a fogyasztói árak 0,08 százalékkal emelkedtek.
Kapcsolódó
Tavaly decemberben 4 százalék volt az éves inflációs ráta, amely januárban 3,6 százalékra mérséklődött, majd folyamatosan csökkent májusig. Most megtört ez a csökkenő irány, a fogyasztói árindex szinte visszakerült az áprilisban mért 2,7 százalékra.
A román központi bank május végén ismét mérsékelte 25 bázisponttal az alapkamatot, amely így a történelmi mélypontnak számító 1,75 százalékra csökkent, legutóbb 2018 elején volt ilyen alacsony az irányadó kamat. A jegybank az idén 2,8 százalékos fogyasztói árindexre számít, 2021-ben 2,5 százalékos inflációval számol.
Legolvasottabb
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Lezárták a városrészt: éles hadieszköz kerülhetett elő a folyómederből
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Olyan történt a Marson, amiről eddig ember álmodni sem mert
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják