Románia jelentős erőfeszítéseket tett a vízumkényszer feloldása érdekében, az elmúlt hónapokban kétszer is tárgyalt erről a román és a kanadai kormányfő, s ezeken a tárgyalásokon rögzítették a vízumkényszer feloldásának egyes lépéseit. "Románia ebben a pillanatban úgy látja, hogy a vízumkényszer feloldásához már csak egy politikai döntés szükséges (Kanada részéről). Valamennyi szükséges technikai lépést megtörtént (Románia részéről), és amíg ebben a kérdésben nem tudunk megegyezni, addig Románia nem tekinthet el a CETA egyezménnyel kapcsolatban megfogalmazott fenntartásaitól" A szóvivő hozzátette, hasonló álláspontot képvisel Bulgária is.
Korábban meg nem nevezett kormányzati források arról tájékoztatták a Mediafax hírügynökséget, hogy Románia reményei szerint a kanadai kormány kijelöli a vízumkényszer feloldásának a 2017-es időpontját. A meg nem nevezett román kormányforrás szerint jelenleg a vízummentesség bevezetése ütemtervéről folynak tárgyalások a két ország között. Az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) aláírását eredetileg a jövő hétre tervezték.
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító