Meg kell osztania a hatalmat a napokban elhunyt észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Il fiának, Kim Dzsong Ünnek egyik nagybátyjával és a hadsereggel - tudta meg a Reuters egy Phenjanhoz és Pekinghez is közel álló forrásból. A katonák az informátor szerint letették a hűségesküt az új vezérnek, aki az országot a második világháború óta uraló dinasztia harmadik tagjaként veheti át apja örökségét. Korát 28-29 évre becsülik.
A Reuters forrása megbízhatóan jósolt meg több eseményt az elmúlt években, 2006-ban, az első észak-koreai kísérleti atomrobbantás előtt például pontosan előre jelezte az eseményt a hírügynökségnek. Az informátor szerint a politikai helyzet ezzel az alkuval stabilizálódott, a katonai puccs lehetősége kicsi.

A nagybácsi, a 65 éves Jang Song Thaek nem vér szerinti rokona Kim Dzsong Ilnek, hanem sógora. 2009-ben bekerült a Nemzeti Védelmi Bizottságba, az országot irányító testületbe. Ennek élén állt a hét végén elhunyt korábbi diktátor.
A Reuters forrása arról is beszámolt, hogy a hadsereg rakétatesztet hajtott végre hétfőn, amivel az USA-t akarta figyelmeztetni: tartsa távol magát az vezetési vákuumba került országtól. Phenjan az informátor szerint nem akarja újabb rakétaindításokkal feszíteni a húrt.
Észak-Korea a közeljövőben nem tervez nukleáris kísérleteket, hacsak nem értékeli az országban folyó változásokra adott nemzetközi reakciókat provokációnak. Phenjan korábban azt állította, hogy lemond katonai atomprogramjáról, ha a koreai háborút lezáró 1953-as fegyverszüneti egyezményt egy tartós békeszerződés váltja fel.
Legolvasottabb
Nem a szél fújta az istállókba: a rejtély még megoldatlan, a nyomozás folyik
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Olyan történt a Marson, amiről eddig ember álmodni sem mert
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok