Vlagyimir Putyin az Egy övezet, egy út kezdeményezés második pekingi csúcstalálkozója keretében tartott sajtótájékoztatóján reagált arra, hogy a napokban Lengyelország, Németország, Ukrajna és több más ország, köztük Magyarország is felfüggesztette a kőolaj átvételét a Barátság kőolajvezetéken, miután szerves klórvegyületek kerültek a vezetékbe.
Igor Gyomin, a Transznyefty orosz olajszállítási vállalat elnökének tanácsadója korábban elmondta, hogy büntetőeljárás indult a kőolajvezeték olajának szándékos beszennyezése miatt.
Kapcsolódó
Oroszország a tervek szerint két héten belül felújítja az Európába irányuló kőolajellátást a vezetéken keresztül.
"Tudatában vagyok a történteknek, a részletek azonban ismeretlenek előttem, ahhoz ugyanis, hogy tudjuk, mi történt, vizsgálatot kell lefolytatni" - hangoztatta Vlagyimir Putyin, hozzátéve, hogy röviden beszélt Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel.
Moszkvában pénteken újságíróknak a Transznyefty orosz olajszállítási vállalat elnökének tanácsadója elmondta, hogy büntetőeljárás indult a Barátság kőolajvezeték olajának szándékos beszennyezése miatt. Igor Gyomin szerint kimutatták, hogy a szerves klórvegyületek az olajat kisebb termelőktől begyűjtő Szamaranyefty-Terminal magánvállalat felügyelete alatt álló mérőállomáson kerültek be a vezetékbe.
Kedden Fehéroroszország leállította, majd másnap részlegesen újraindította a világos olajszármazékok Ukrajnába, Lengyelországba és a Baltikumba irányuló exportját. Szerdán a lengyel és a német olajfinomítók a szennyezettségre való hivatkozással elutasították az olaj fogadását és az olajtranzit leállt a Barátság kőolajvezeték északi ágán. Magyarországon a Mol pénteken jelentette be, hogy átmenetileg felfüggesztette a kőolaj átvételét a Barátság kőolajvezetéken.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz