A világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítő csoportja szombatra virradó éjjel, az európai és az amerikai piaci zárások után Londonban bejelentette, hogy a kilátás javításával együtt megerősítette a "Ba3" szintű portugál államkötvény-osztályzatot.
Portugália e szuverén besorolása három fokozattal marad el a Moody's módszertanában a befektetési ajánlású sáv alsó szélének tekintett "Baa3"-as szinttől, és két fokozattal gyengébb a cég által Magyarországra érvényben tartott "Ba1"-es államkötvény-besorolásnál.
A portugál adósbesorolás kilátásának javításához fűzött indoklásában a Moody's kiemelte azt a véleményét, hogy folyamatosan javul Portugália költségvetési pozíciója. Tényező volt emellett a döntésben a kormány elkötelezettsége az államháztartási konszolidáció mellett, amit tanúsít a nemrég benyújtott 2014-es költségvetési tervezet is - áll a hitelminősítő elemzésében.
A Moody's közölte: várakozása szerint a GDP-arányos portugál államadósság-ráta a cég által 2013-ra várt 129 százalékról 2014-ben lassan ugyan, de már csökkenésnek indul.
Mindemellett szintén lassan, de ugyancsak javulnak a portugál gazdaság rövid- és középtávú kilátásai is. A legutóbbi adatok a gazdaság stabilizálódását jelzik, az export növekszik, miközben csökken a munkanélküliségi ráta: szeptemberben 16,3 százalék volt az állástalanok aránya, amely januárban tetőzött 17,7 százalékon - áll a Moody's elemzésében.
A hitelminősítő előrejelzése 2014-ben 0,7 százalékos növekedést valószínűsít a portugál gazdaságban. A cég kiemeli, hogy a folyómérleg-egyenleg is pozitív tartományba fordult, és a Moody's 2014-ben már a GDP-érték 1 százalékának megfelelő folyó többletet vár.
A ház szerint mindemellett csökkent az adósságátstrukturálás kockázata is, tekintettel Portugália likviditási pozíciójának markáns javulására.
Néhány napon belül másodszor javult az euróövezeti periféria valamely gazdaságának hitelminősítői megítélése. Egy hete a Fitch Ratings Spanyolország közepes befektetői, "BBB" szintű államadós-besorolásának kilátását javította stabilra az addigi negatívról.
A Fitch a döntéshez fűzött londoni indoklásában kiemelte, hogy a 2012-2013-ban végrehajtott költségvetési konszolidáció 2,5 százalékponttal csökkentette a hazai össztermékhez mért spanyol államháztartási hiányt, erőteljes ciklikus ellenszél közepette is.
A spanyol kormány emellett jelentős reformokat hajtott végre a munkapiacon, a nyugdíjrendszerben, a költségvetési politikában és a pénzügyi szektorban. A reformok üteme 2014-2015-ben valószínűleg lassulni fog a külső nyomás enyhülésével és a 2015-ös választások közeledtével, ám a spanyol gazdaság már az eddig tett erőfeszítések nyomán is biztosabb lábakon áll - fogalmaztak múlt heti elemzésükben a Fitch Ratings londoni szakértői.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Az 1 százalékos felajánlások tizedét „kiveszik” a civilek zsebéből

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége
