A három balti állam közül Litvánia négy, Lettország és Észtország pedig három-három diplomatát utasított ki. A lépés mellett a balti államok összehangoltan döntöttek, "a diplomáciai státuszukkal ellentétes tevékenységük miatt, és figyelembe véve az Ukrajnában zajló orosz agressziót" - írta a Twitteren Edgars Rinkevics lett külügyminiszter.
Az észt külügyminisztérium közölte, azért utasított ki diplomatákat, mert azok "közvetlenül és aktívan aláásták Észtország biztonságát, és olyan propagandát terjesztettek, amely Oroszország katonai akcióját igazolja".
Kapcsolódó
Litvánia közölte, hogy kiutasításait Ukrajnával való szolidaritásból hajtotta végre - olvasható a portálon.
A legmeglepőbb a bolgár kormány lépése: Szófia egyszerre tíz orosz diplomatát utasított ki. Az elmúlt három évben az ország összesen 11 orosz diplomatát utasított ki az országból, de minden alkalommal az ügyészség kezdeményezésére, kémkedési büntetőeljárással összefüggésben. Most ilyen eljárásra nem került sor, de a hivatalos kommünikéből kiderül, hogy ezúttal is kémkedés miatt küldték haza az orosz diplomatákat.
Oroszország általában hasonlóan válaszol az ilyen lépésekre, és ugyanennyi diplomatát rúg ki az adott országból. "Az orosz diplomaták minden megalapozatlan kiutasítására megfelelő választ fogunk adni" - mondta Marija Zakharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat