Hivatalos adatok szerint nyolc év alatt a felére csökkent Oroszországban az alkoholos italok fogyasztása - vette át a helyi hírforrások hírét a lengyel Rzeczpospolita. A független szakértők vitatják ezt az adatot, ám az orosz egészségügyi miniszter határozottan kijelentette, hogy az égetett szeszes italok fogyasztása 2018-ra fejenként évi 9,3 literre esett a 2011-es 18 literről.
Eközben zuhant a nem legális forrásokból származó alkoholmérgezések száma is, de még az alkohollal kapcsolatos betegségeké is. Ennek köszönhető, hogy a munkaképes korú férfiak halálozási aránya 2012 óta 18 százalékkal csökkent.
Kapcsolódó
Az orosz adatok szerint a 2018-as alkoholfogyasztás harmada származott nem legális forrásokból, saját termelésből vagy iparszerű illegális gyártásból. A hatóságok igyekeznek visszaszorítani az utóbbit: 2018-ban fél év alatt több mint ezer illegális alkoholárusító helyet számoltak fel.
Az Alkoholgyártók Szövetsége szerint az Oroszországban eladott vodka fele az ország legszegényebb részeiben elhelyezkedő illegális főzdékből kerül ki. Elsősorban a kaukázusi régióból, Csecsenföldről, Dagesztánból.Az ott feketén dolgozó muzulmánok józanok a munkában és nem lopnak. Az üzletet a korrumpált hivatalnokok védik.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek