A várt 1,5-1,8 százalék helyett csak 1,3 százalékkal nőtt a második negyedévben az Egyesült Államok GDP-je. További rossz hírt jelent, hogy az első negyedévre vonatkozó korábbi növekedési adatot 1,9 százalékról 0,4 százalékra vágta vissza az USA kereskedelmi minisztériuma.
A rossz hír nyomán a svájci frank új csúcsra ugrott, a tengerentúli határidős részvényindexek számottevő mínuszt mutattak fel, miközben a BÉT visszafogottabban reagált. További részleteket erről itt olvashat.
Az első félév ezzel a leggyengébb hathónapos időszak címet érdemelte ki azóta, hogy a gazdaság a talpraállás jeleit kezdte mutatni 2009 második negyedében.
Nem költenek sem a háztartások, sem az állam
2011 április-júniusi időszakában a legnagyobb féket a fogyasztás jelentette, ez ugyanis mindössze 0,1 százalékos bővülést mutatott. Az állami költekezés szintén igen gyenge volt, miközben az infláció 2009 utolsó negyedéve óta nem látott tempóra, 2,1 százalékra gyorsult.
Nem csoda, hogy a fogyasztók óvatosan költenek, hiszen az élelmiszer- és energiaár-emelkedés mellett - májusban a benzinár közel hároméves csúcson állt - a 9,2 százalékon álló munkanélküliségi ráta is sújtja a háztartásokat.
A kormányzati szervek éves szinten 3,4 százalékkal költöttek kevesebbek, a szövetségi kormány pedig - a védelmi kiadásokat kiszűrve - 7,3 százalékkal. Utóbbi 2006 óta a legnagyobb csökkenést jelenti.
Súlyosabb volt a recesszió is
A minisztérium a második negyedévi GDP-re vonatkozó becslése mellett - amelyet további kettő követ majd - közölte a 2003-ig visszamenőleges GDP-adatok felülvizsgálatát is.
Ebből kiderül, hogy a 2007-2009-es recesszió a korábban számítottnál valamivel súlyosabban érintette az Egyesült Államok gazdaságát, a talpraállás pedig lendületet vesztett az elmúlt év során - tudósít a Bloomberg.
2007 negyedik negyedétől 2009 második negyedéig a GDP 5,1 százalékkal szűkült, a korábban közölt 4,1 százalékkal szemben. Összehasonlításul: a második világháború utáni második legsúlyosabb recesszió 1957 és 1958 között az akkori GDP 3,7 százalékát vitte el.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Leállt az M3-as metró
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják