Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a magyar népszavazás nem lesz irányadó a többi európai ország számára, mivel ez szerinte Európa végét jelentheti. Gozi elmondta: tisztán belpolitikai szempontból megérti a magyar álláspontot, ami szerinte nagyon távol van attól, ahogyan az európai politikai rendszer kezdetektől fogva működik.
Sandro Gozi arra is kitért, hogy nagyon sok olyan téma lenne, amelyről lehetne népszavazást tartani, és Olaszországban is jó eséllyel meg lehetne nyerni. Azonban leszögezte: "Európa a jogállamiság és a demokratikus alapelvek tiszteletben tartásán, a többségi döntéshozatalon, a tagállamok és a tagállami intézmények lojális együttműködésén, az európai uniós jognak a nemzeti joggal szembeni elsőbbségén alapul."
Olaszország eleget tesz menekültügyi kötelezettségeinek. Az államtitkár elfogadhatatlannak nevezte, hogy egyes menedékkérők más tagállamokba való átköltöztetése nem működik. Gozi szerint a nemzeti határok helyett az uniós külső határokra kellene koncentrálni.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól