Az idén augusztusban a fogyasztói árindex éves bázison nem változott, nulla százalékon állt a Destatis előzetes adatai alapján, havi bázison pedig 0,1 százalékkal csökkent. Piaci elemzők 0,1 százalékos éves áremelkedést vártak augusztusra.
Az előző hónapban, júliusban a fogyasztói árindex havi bázison 0,5 százalékkal csökkent, éves bázison 0,1 százalékkal mérséklődött. A Destatis megállapítása szerint az infláció augusztusi alakulását nagymértékben befolyásolta a koronavírus-válság negatív gazdasági következményeinek tompítására bevezetett áfacsökkentés.
Kapcsolódó
Augusztusban éves bázison az energiaárak 6,3 százalékkal csökkentek, az élelmiszerárak 0,7 százalékkal emelkedtek, a szolgáltatások ára pedig 1,0 százalékkal ment fel. Júliusban az energiaárak éves csökkenése 6,7 százalékos volt, az élelmiszerárak és a szolgáltatások árai pedig egyaránt 1,2 százalékkal mentek fel.
Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) augusztusban havi bázison a vártnak megfelelő 0,2 százalékkal csökkent a júliusi 0,5 százalékos havi csökkenés után, éves bázison pedig a várt 0,1 százalék emelkedés helyett 0,1 százalékkal csökkent a változatlan júliusi érték után.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ezt tennék a lengyelek, ha kitörne a háború

Katasztrófa történt egy hatalmas orosz olajfinomítóban, ilyen lenne a béke előkészülete?

Ingyen adja az MVM az amperbővítést, de súlyos százezrekbe is fájhat a procedúra

A nyugdíjas néni egész élete megtakarítását akarta befektetni: története óvatosságra int

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Életbe lépett az Árrésstop, eljött a kereskedők fekete napja

Vészjelzést adtak a német cégek, sorra költöznek külföldre

BL-t nyerne Magyarországnak a BioTechUSA: „Mi nem összeszerelő üzem vagyunk”
