A Nemzeti Koalíció a Decentralizációért (NKD) felmérése szerint Szerbia minden második, szavazati joggal rendelkező lakosa azon a véleményen van, hogy nem szavaz a választásokon, mert „semmi sem múlik egy szavazaton, az ő szavazata nem fontos” - írta a vajdasági Szabad Magyar Szó. Az NKD közvéleménykutatásának az volt a célja, hogy kiderüljön, miért maradnak távol a választástól azok, akik nem szavaznak.
Kiderült, hogy a szavazók negyedét egyáltalán nem érdekli, ki van hatalmon, míg 14 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy fél, és nem szavazhat az övéire, mert az hatással lenne a munkahelyére és a fizetésére. Még többen vannak, akik félnek, de nem vallják be. A lakosság 13 százaléka meg sem tudja indokolni, miért nem szavaz .
Bojan Klačar, a Központ a Szabad Választásokért és Demokráciáért (CeSID) elnöke arról beszélt, hogy a fiatalokat, de főleg a 18 és 24 év közöttieket egyszerűen nem érdekli a politika. – A politikusok úgy érzik a fiatalokkal történő kommunikáció monológ, és úgy működik, hogy ők a tévében mondanak valamit, csakhogy ez a fiatalokra nem hat. Általánosságba véve, a szerbiai fiatalok részvételi szándéka a délkelet-európai átlag alatt van, a többi nyugat-balkáni országgal egy szinten.
Boban Stojanović politológus megérti, hogy azokat a pártokat, amelyek nem szólnak a fiatalokhoz, ugyanis a fiatalok a legigényesebb szavazók. – A pártrendszer darabjaira hullott, van egy hegemón párt és egy arra vonatkozó eltökéltség, hogy felbomlasszák az ellenzéki pártokat. A hatalom a pártellenességet hirdeti. Annak ellenére, hogy a politikai pártok a demokrácia őrzői, a domináns narratíva az, hogy a pártok rosszak, mindegyik egyforma.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el