A romániai alkalmazottak 70 százaléka legalább 20 százalékkal nagyobb bért szeretne, de a fizetésemelés kérése helyett inkább munkahelyet vált – derült ki egy friss felmérésből, amit a Maszol ismertet. „Ez egy paradox helyzet. Sok munkavállaló arra hivatkozva vált állást, hogy kevés a bére, de még csak meg sem próbál nagyobb fizetést kérni a munkaadójától” – állapította meg Cristina Profeanu, a felmérést végző cristinaprofeanu.ro állásközvetítő ügynökség vezetője.
A munkaadók nagy része nem fizetésemeléssel, hanem rugalmas munkaidővel, a szabadság növelésével, ajándékutalványokkal, szakmai képzéssel és a távmunka lehetőségével próbálja megtartani az értékes alkalmazottjait.
Nem szabad titkolózni a dolgozók előtt!
Romániában jelentősen csökkent a munkavállalók száma, a 2019-ben nyilvántartott 4,2 millióról a 2021-ben jegyzett 3,8 millióra. A szakember szerint rendkívül fontos, hogy a munkaadók a lehető legnyíltabban tájékoztassák az alkalmazottjaikat a vállalatuk állapotáról.
„Világos és elérhető célokat kell kitűzniük a beosztottaik elé, ugyanakkor rugalmas munkaidőt kell biztosítaniuk, amely lehetővé teszi az alkalmazottaknak a munka és a magánélet egyensúlyának fenntartását” - fejtegette a szakember.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe