Ponta közölte: a nemzetközi pénzintézet igazgatótanácsa május 27-i ülésén hagyja jóvá a Románia és a Világbank közötti új, négyéves partnerségi stratégiát, amelynek alapján a Világbank évi egymilliárd eurós hitelkeretet biztosít majd a romániai fejlesztési projektekre. A román kormányfő szerint a hitelfeltételek a "lehető legkedvezőbbek": a kamat 3,5 százalékos, a törlesztés időtartama pedig 18 év.
Románia arról állapodott meg a Világbankkal, hogy a négyéves stratégia alapján rendelkezésére bocsátott pénzt főleg az egészségügyre, az oktatásra és a társadalmi felzárkóztatásra fordítja, ugyanakkor egyes energetikai projekteket is finanszírozhat a hitelkeretből.
Románia tavaly szeptemberben 4 milliárd euró értékű elővigyázatossági hitelszerződést kötött a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Bizottsággal (EB), ezt a pénzt azonban a bukaresti kormány csak szükség esetén hívja le.
A román államadósság több mint 50 milliárd euró, ami a GDP 40 százalékához közelít. 2008-ban a román államadósság a GDP 13,4 százalékát tette ki. 2009 és 2011 között Románia csaknem 19 milliárd eurós hitelt vett fel az IMF-től és az EB-től, amelynek törlesztő-részleteit most is fizeti.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön