A demonstrációt a tavaly augusztus 11-én a virginiai Charlottesville városában kitört zavargások évfordulóján tartják. A rendfenntartó erők mintegy 400 tüntetőre és másfélezer ellentüntetőre számítanak.
Peter Newsham, a washingtoni rendőrség vezetője az NBC televízió péntek esti regionális híradójában elmondta: a megmozdulás ugyan vasárnap lesz, de a fővárosban már szombaton megerősítik a rendőri jelenlétet, a belvárosban és a Fehér Ház környékén - ahol a tüntetéseket tartják - szombat délutántól lezárnak utcákat, a környéken sok üzlet és étterem zárva tart, vasárnap pedig a rendőrök vigyáznak arra, hogy az erőszakba fulladó összetűzések elkerülésére a tüntetők és az ellentüntetők egymástól elkülönítve demonstráljanak.
Kapcsolódó
Péntek este a főváros önkormányzatának tisztségviselői és vallási vezetők közös rendezvényt tartottak a békességet és egymás elfogadásának fontosságát hangsúlyozva, és egyúttal bejelentették, hogy szombaton és vasárnap a washingtoni templomok és imaházak jó része nyitott kapukkal várja az elmélkedni vágyókat.
Muriel Bowser, a főváros demokrata párti polgármestere pénteken este elmondta: "Olyan emberek jönnek városunkba, akiknek egyetlen célja a gyűlöletkeltés. Ennek tavaly sem volt értelme, és most sincs értelme. Miközben hajthatatlanul ellenezzük mindazt, amit itt hallani fogunk, tudjuk, hogy a mi felelősségünk az alkotmányban garantált szólásszabadság biztosítása és a washingtoniak és városunk megóvása".
A virginiai Charlottesville városában is megemlékeznek a tavalyi véres összecsapásokról, amelyek egy halálos áldozatot is követeltek. Ralph Northam, Virginia állam demokrata párti kormányzója szükségállapotot hirdetett Charlottesville városában, ahol a fehér fajvédőknek nem engedélyeztek semmiféle tüntetést.
A virginiai egyetemi városban tavaly az amerikai polgárháború (1860-1865) egyik alakja - a déli, konföderációs csapatok vezetője, Lee tábornok - szobrának eltávolítása ellen tüntettek. A tüntetésen megjelentek a fehér fajvédők, majd a baloldali jogvédők is. Az összecsapások véres utcai harcokká fajultak, és egy fiatal nő meghalt.
Képünk forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért
Berobbant az influenzaszezon: egyetlen hét alatt 46 ezren mentek orvoshoz tünetekkel