Csütörtök délelőtt 1,6 százalékkal csökkent az athéni tőzsde részvényidexe, az Athex, ezen belül a bankszektor alindexe 5,7 százalékkal esett. Az Athex az idén eddig 10 százalékkal, az utóbbi egy évben pedig 39 százalékkal zuhant.
Ugyanakkor a kétéves lejáratú állampapírok hozama 4 százalékponttal 27 százalék fölé, történelmi rekordszintre ugrott fel, a 10 éves lejáraton pedig 1 százalékponttal 13 százalékra, két éve a legmagasabbra nőtt a hozam. Az úgynevezett fordított hozamgörbe, amikor a rövid lejáratú papírok hozama meghaladja a hosszú lejáratúakét, klasszikus jele annak, hogy a befektetők nagy esélyét látják a fizetésképtelenség bekövetkeztének.
Kapcsolódó
A rohamosan fogyatkozó bizalmat az is jelzi, hogy a legfrissebb adatok szerint 10 éves mélypontra süllyedtek a bankbetétek, a betétesek egy hónap alatt mintegy 8 milliárd eurót vontak ki a bankokból.
A Grexit, Görögországnak ez euróövezetből való kiesése körüli spekulációt a kereskedők szerint főleg Wolfgang Schäuble szerdai nyilatkozata tüzelte fel. A német pénzügyminiszter azt mondta, hogy nem fűz túl sok reményt a Görögország és hitelezői közti vita gyors megoldásához, noha ez előfeltétele új hitelek folyósításának.
Ugyanakkor a Standard & Poor's hitelminősítő B mínuszról CCC-re rontotta le a görög államadósság besorolását, szintén a hitelezőkkel folytatott tárgyalások vontatottságával és a fenyegető fizetésképtelenséggel indokolva a lépést.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat