Denisz Smihál ukrán miniszterelnök a héten azt követelte, hogy Oroszországot azonnal zárják ki a 47 tagú Európa Tanácsból az Ukrajnát ért támadás miatt. Az Európa Tanács egy regionális, nemzetközi szervezet, amelynek székhelye Strasbourg. Jelenleg 47 tagja van, de nyitva áll bármely olyan európai állam előtt, amely elfogadja a jogállamiság intézményét és garantálja állampolgárai számára az alapvető szabadság és emberi jogokat. A Tanács egyik legfontosabb eredménye az Emberi Jogok Európai Egyezményének 1950-es elfogadása volt. (Nem tévesztendő össze az uniós szervvel, az Európai Tanáccsal!)
Az Európa Tanács felügyeli az Emberi Jogok Európai Bíróságát, amely olyan emberek ügyeit tárgyalja, akik azt állítják, hogy a tagállamok megsértették jogaikat. Oroszország kilépése azt jelenti, hogy az orosz állampolgárok többé nem fordulhatnak a bírósághoz. Az orosz külügyminisztérium szerint a távozásuk nem érinti az orosz állampolgárok jogait és szabadságjogait - írja a WSJ.
Az Európa Tanácsból való kilépéssel Oroszország felmondja a kontinens legfontosabb emberi jogi szerződését, az Emberi Jogok Európai Egyezményét is
- mondta Leonyid Szluckij, az orosz Állami Duma nemzetközi ügyekkel foglalkozó bizottságának vezetője a TASZSZ orosz állami hírügynökség szerint.
Az Európa Tanács a múlt hónapban felfüggesztette Oroszország képviseleti jogát a szervezet parlamenti közgyűlésében és miniszteri bizottságában.
Az emberi jogi testület 2019-ben vette vissza Oroszországot, miután 2014-ben a Krím elcsatolása után felfüggesztette Moszkva tagságát. Az ukrán külügyminisztérium Oroszország visszavételének idején azt mondta, hogy ezzel "engedményekkel bátorítaná az agresszort".
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól