Csekély indexváltozással, többnyire emelkedéssel fejeződött be a pénteki kereskedés az európai tőzsdéken, a főbb piacok összességében is heti emelkedést értek el.
A páneurópai FTSEurofirst 300 index 0,06 százalékkal emelkedett pénteken, a STOXX Europe 600 index 0,01 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,02 százalékkal végzett magasabban.
Londonban az FTSE-100 index 0,32 százalékos emelkedést ért el pénteken, a DAX 0,02 százalékkal emelkedett, a CAC-40 pedig Párizsban 0,09 százalékkal zárt magasabban. Az FTSE MIB index 0,05 százalékkal alacsonyabban fejezte be a pénteki kereskedést, az IBEX-35 pedig 0,32 százalékkal emelkedett Madridban.
A Fed kevésbé lesz szigorú
A héten a Fed legutóbbi kamatdöntő ülésének a jegyzőkönyve volt az egyik legfontosabb árfolyammeghatározó tényező a nemzetközi tőzsdéken. A dokumentum alapján az elkövetkező hónapokban a monetáris szigorítás ütemének a lassulására lehet számítani. Ezzel szemben viszont az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülésén készült beszámoló szerint a döntéshozók inkább a szigorítás folytatása felé hajlanak.
A STOXX Europe 600 páneurópai index a hatodik egymást követő héten emelkedett. Ilyen sorozatra tavaly október óta először került sor. Az FTSE-100 index háromhavi csúcs körül jár és a héten nagyjából két százalékot emelkedett, és ezzel már a második egymást követő héten emelkedett. A párizsi CAC-40 közel egy százalékot emelkedett a héten. A milánói FTSE MIB index hét hónapos csúcsnál tart, és a héten nagyjából fél százalékkal emelkedett. A madridi index mintegy három százalékos nyereséggel fejezte be a hetet, és ez sorban a hatodik nyereséges hete.
Az olajár csökken
Az olajár kevéssé változott pénteken és két százalék körüli csökkenéssel fejezi be a hetet. A világpiaci olajár így a harmadik egymást követő hetet fejezi be csökkenéssel. Az olajár keresleti aggodalmak nyomása alatt csökken. Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj ára 0,18 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 77,94 dolláron, a Brent ára pedig 0,54 százalékkal csökkent 84,87 dollárra.
A gázár felfelé tart
Az európai szabadpiaci gázár nagyjából nyolc százalékos emelkedést ért el a héten. A hollandiai TTF jegyzés az európai kereskedési idő végén 125,45 eurón állt megawattóránként 1,34 százalékos napi emelkedéssel.
A dollárindex pénteken az előző napi három havi mélypontról ismét 106 pont fölé tudott emelkedni, de ezzel együtt is némi veszteséggel fejezi be a hetet. Az euró árfolyama alig változott pénteken és július eleje óta a legmagasabb szintnél jár 1,04 dollár fölött annak köszönhetően, hogy a devizapiacokon az EKB és a Fed közötti kamatláb-különbség csökkenésére számítanak.
A dollárindex 0,19 százalékkal emelkedett 106,02 pontra, az eurót 1,04017 dolláron jegyzik 0,06 százalékkal gyengébben.
Az arany spot ára 0,21 százalékkal csökkent 1751,24 dollárra unciánként.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni