Narendo Modi indiai miniszterelnök moszkvai látogatása során csütörtökön során több mint 7 milliárd dollár értékű orosz fegyver vásárlásáról írnak alá megállapodást - értesült delhi kormánykörökből a Kommerszant. A vizit tárgyalásainak egyik központi témája lesz a katonai és a haditechnikai együttműködés.
A látogatás mintegy bevezetőjeként a múlt héten kötöttek szerződést a legmodernebb orosz rakéta- és légvédelmi rendszer, legalább öt darab Sz-400-as megvételéről 2,5 milliárd dollár értékben. Kína után ezzel India a második ország, amelynek Moszkva hajlandó szállítani ebből a rakétarendszerből, aminek hadrendbe állítását még az orosz hadseregben is csak most kezdték meg.
A The Moscow Times beszámolója szerint emellett szó van 2 Varsavjanka osztályú dízel-elektromos tengeralattjáró, 48 Mi-17V-5 típusú katonai szállító helikopter, 150 BMP-2/2K páncélozott csapatszállító és 3 Project 11356-os fregatt szállításáról. A szerződések értéke összesen meghaladja a 7 milliárd dollárt, ami jelentős ugrás ahhoz képest, hogy Delhi 2014-ben "csak" 4,7 milliárd dollárért vett orosz fegyvereket. Pedig már ezzel is azok legnagyobb importőre lett, Moszkva hadiipari exportjának 28 százaléka irányult Indiába.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat