A fogyasztói várakozásokkal kilátásokkal kapcsolatos alindex 74,7-ről 73,7 pontra süllyedt, amiben lényeges szerepe volt, hogy csaknem minden második megkérdezett aggodalmának adott hangot a jövedelmi és így az életszínvonalbeli kilátásaival kapcsolatban. Mindez amellett is igaz, hogy az amerikai gazdaság kezd lendületbe jönni és ez a foglalkoztatási (és így remélhetőleg a bérekkel) kapcsolatos kilátásokra is pozitívan hat.
A jelenlegi helyzetmegítélés alindex 98,7-ről 94,5 pontra, november óta a legalacsonyabb szintre ereszkedett, így tehát a főindex áprilisról májusra való süllyedésében mindkét alindex csökkenése szerepet játszott.
A Fed jövőbeli monetáris politikája szempontjából is fontos, hogy hogyan ítélik meg a fogyasztói az inflációs kilátásokat. Ezen a téren nincs érdemi változás: a következő 1 év átlagában 3,2 százalékról 3,3 százalékra emelkedett a várt infláció, míg a következő 5-10 évi átlagos inflációra vonatkozó várakozás 2,9 százalékról 2,8 százalékra csökkent.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben