A megbeszélés nyilvános részén Traian Basescu elmondta: Romániának szüksége van arra, hogy még két évig élvezze az IMF támogatását. Christine Lagarde közölte: az IMF örömmel segít Romániának és ül a tárgyalóasztalhoz már ezen a héten, ha a román hatóságok úgy gondolják, hogy hasznos lesz az IMF újabb támogatása a reformok gyakorlatba ültetése és a gazdaság fejlesztése érdekében.
Az IMF bukaresti küldöttsége szerdán érkezik a román fővárosba, ahol várhatóan két hétig tartózkodik, és egy újabb hitelmegállapodás részleteiről tárgyal a román hatóságokkal.
A román államfő a keddi tanácskozáson kifejtette: Romániának az egészségügyi szektor hatékonyságát kell növelnie, hiszen az elmúlt évtizedben mintegy négymilliárd euróval nőtt a rendszer finanszírozása, ugyanakkor az ellátás színvonala csökkent. Románia másik prioritásának nevezte az állami vállalatok hatékonyságának növelését, hiszen - mint mondta - nem versenyképesek, és akadályozzák az ország eurózónához való csatlakozását. Traian Basescu fontosnak tartja emellett a bankok ösztönzését a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott hitelezés növelésére.
Christine Lagarde szerint a szerkezeti reformok folytatása létfontosságú a román gazdaság versenyképességének javítása érdekében. Az IMF vezérigazgatója kétnapos látogatáson tartózkodik Bukarestben, ahol előadást is tart.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot