Az amerikai kormányzat tavaly júliusban 12 milliárd dollár segélyt helyezett kilátásba azoknak a gazdáknak, akik nehéz helyzetbe kerültek - a hivatalos washingtoni megfogalmazás szerint - "a megtorlásként hozott törvénytelen kínai vámtarifák" miatt.
William Northey mezőgazdasági miniszterhelyettes pénteken egy washingtoni fórumon azt mondta, hogy 7,7 milliárd dollár már a gazdák számláin van.
Kapcsolódó
Az amerikai kormányzat közvetlen pénztámogatást nyújt szója-, kukorica-, gabona- és gyapottermesztőknek, illetve sertéstenyésztőknek és tejtermelőknek. Ezen kívül programot indított, amelynek a keretében gyümölcsöt, csonthéjasokat, rizst, marha- és sertéshúst, valamint tejtermékeket vásárol fel közvetlenül a farmerektől, majd az árut szövetségi élelmezési programokhoz használja fel.
Kína 2017-ben 24,2 milliárd dollár értékben importált amerikai mezőgazdasági termékeket. Tavaly ez csaknem a harmadával, 16 milliárd dollárra zsugorodott, miután Kína - válaszul a korábbi amerikai intézkedésekre - 25 százalékos vámot vetett ki az amerikai mezőgazdasági termékekre - írta az MTI.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is