A rendkívüli csúcs Tusk bejelentése szerint szeptember 23-án, szerdán este 6 órakor kezdődik Brüsszelben. Az azt megelőző napon az uniós országok belügyminiszterei tanácskoznak Brüsszelben.
A belügyminiszterek három nappal ezelőtt már soron kívüli megbeszélést tartottak arról az európai bizottsági javaslatról, amely a korábban eldöntött 40 ezer főn felül további 120 ezer menekültnek a tagországok közötti, meghatározott kvóták szerinti szétosztására, a migrációs nyomásnak leginkább kitett tagállamok tehermentesítésére irányul.
Kapcsolódó
A 40 ezer emberre vonatkozó májusi brüsszeli bizottsági javaslat kedvezményezettje Olaszország és Görögország, a mostani, 120 ezer menekültre vonatkozó indítványé pedig rajtuk kívül Magyarország lenne. A magyar kormány azonban ellenzi a kötelező kvótaelőírást, és azt sem akarja elfogadni, hogy frontországnak számítson ebben a kérdésben, mert érvelése szerint a magyar határra érkezők zöme először Görögországban lépett a schengeni övezet területére, az ottani hatóságoknak kellett volna őket regisztrálniuk.
Brüsszeli diplomáciai források szerint a jövő szerda este tartandó csúcstalálkozón átfogóbb, általánosabb jelleggel fogják megvitatni a menekültproblémát, és nem csupán arról lesz szó, felteszik-e a pontot valamilyen módon az i-re a belügyminiszterek asztalán fekvő, 120 ezer menekült elosztására vonatkozó indítvány sorsát illetően.
Uniós körökben osztják az Angela Merkel német kancellár által korábban hangoztatott álláspontot, miszerint a csúcsvezetőknek arról kellene eszmét cserélniük, miként tudnak jobban együttműködni a menekültek kiindulási országaival, illetve a sok migráns számára a Nyugat-Európába vezető út első állomását jelentő Törökországgal.
Legolvasottabb
Dróntámadással fenyegették meg Orbán Viktort
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sorra zárnak be a magyarok kedvelt üzletei, súlyos ára lesz a mélyülő válságnak
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Külön díjat vetett ki a magyar vásárlókra az Alibaba
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják