A törvényjavaslatot a szenátus már délután - nem sokkal Donald Trump bejelentését követően - megszavazta, este pedig a képviselőház is elfogadta.
A kétpárti törvényjavaslat a demokraták csütörtöki kompromisszumos javaslatát tükrözi: átmeneti időre, három hétre biztosítja a teljes kormányzat működéséhez szükséges összeget, és ezalatt a republikánusok és a demokraták tovább tárgyalnak az amerikai-mexikói határon építendő fal költségeiről. A pénteken megszavazott törvényjavaslat nem tartalmazza a falépítés azonnali finanszírozását - írja az MTI.
A szavazás gyorsan és könnyen ment, miután az elnök pénteken beleegyezett a kompromisszumos javaslatba.
A péntek délután a Fehér Ház Rózsakertjében - Mike Pence alelnök és kormánytagok jelenlétében - tartott beszédében Donald Trump azt is bejelentette, hogy egy kétpárti bizottság megkezdi a tanácskozást a határbiztonság erősítéséről. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy nem mond le a határfal megépítéséről, mert szerinte - ahogyan fogalmazott - "tényleg nincs más lehetőségünk, mint megépíteni egy hatékony falat, vagy acélkerítést". Közölte azt is, hogy amennyiben nem sikerül erről korrekt megállapodásra jutni a kongresszussal, akkor február 15-én vagy ismét részlegesen leáll a kormányzati munka, vagy élni fog a törvények és az Egyesült Államok alkotmánya biztosította hatalmával és rendkívüli állapotot hirdet ki.
A kongresszusban megszavazott törvényjavaslatot még pénteken este átküldték a Fehér Házba aláírásra.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Elindult a lavina: ez lehet a következő ország, amelyik betiltja a Facebookot