Mihail Gorbacsov, aki márciusban lesz 90 éves azt várja, hogy az új amerikai adminisztráció Joe Biden vezetésével ki akarja majd terjeszteni az USA és Oroszország közötti fegyverzetkorlátozási megállapodásokat, ám szerinte még ennél is többre, leszerelési lépésekre lenne szükség - írja a Moscow Times.
Az Új START Megállapodás a két hidegháborús ellenfél utolsó megmaradt atomfegyver-leszerelési egyezsége, amely február 5-én lejár. A meghosszabbítása egy hajszálon függ, mivel Moszkva és Washington viszonya feszült. Az USA azzal vádolja a Kremlt, hogy beavatkozik az amerikai belpolitikába és várakozások szerint a Biden-adminisztráció kemény politikát folytat majd az oroszokkal szemben.
Kapcsolódó
Biden azt mondta, hogy támogatja az egyezség meghosszabbítását öt évvel, a volt szovjet vezető szerint azonban ez csak az első lépés lehet. További tárgyalásokra van szükség az atomfegyverek csökkentése érdekében - mondta az orosz állami RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva. Eközben Biden illetékes tanácsadói szerint az új elnök a 2010-ben kötött egyezség gyors meghosszabbítására törekszik majd. Ez mindkét fél nukleáris robbanófejeinek számát 1550-ben maximálja.
Az megállapodás akadálya, hogy az USA be akarná vonni Kínát is a szerződésbe, ám Peking nem mutat érdeklődést a lehetőség iránt. Gorbacsov szerint a további országok bevonása az atomfegyverek korlátozásába, kemény dió, ám úgy véli, hogy az USA-nak és Oroszországnak ennek ellenére lépnie kell, amivel más országok is csak nyerhetnek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök

Nyomás alatt a pedagógusok - Már minden tizedik diákkal gond van

Önnek is eltűnt ma egy csomó pénze az állampapír számlájáról? Van rá magyarázat!

A tanárok és orvosok hamarosan eltűnhetnek – a mesterséges intelligencia veszi át a helyüket?

Beigazolódott a félelem, újabb helyen ütötte fel a fejét a kórság

Beütött az újabb kripto katasztrófa: megbukott a piac kiskedvence

Ártatlan turistákat is elvittek az oroszok a frontra, drámai állapotokról vallott két fogoly

Itt a folytatás, jöhet a betelepülők adója és a lakcímtilalom

Európa lassít, Amerika pánikol: így alakulnak a tojásárak húsvét előtt
