A kubai kormány szombaton kiadott közleménye szerint Castro még pénteken tárgyalt Maduróval, aki "bátran és intelligens módon" tiltakozott a hazája belügyeibe való beavatkozás ellen, mindenekelőtt az Egyesült Államok politikája miatt.
A venezuelai elnök kubai látogatásának célja a két ország közötti szövetség megerősítése volt a kétoldalú együttműködési terv éves megújítása révén. A vizit során a kubai kormány ismételten "rendíthetetlen" támogatásáról biztosította Madurót, és újfent bírálta azt a Barack Obama által aláírt rendeletet, amely Venezuelát fenyegetésnek nyilvánítja az Egyesült Államok biztonságára nézve - derül ki a kubai vezetés közleményéből.
Kapcsolódó
Caracas és Washington között évek óta feszült a viszony. Maduro elődjéhez, Hugo Chávezhez hasonlóan élesen bírálja az Egyesült Államok latin-amerikai politikáját.
Obama is érkezik
Obama helyi idő szerint vasárnap délután érkezik háromnapos látogatásra a kubai fővárosba. A vizit a korábban ellenségnek számító Washington és Havanna 2014 decembere óta tartó közeledésének csúcspontja lesz, a karibi szigetországban ugyanis 1928 óta nem járt amerikai elnök. Kubai máskéntgondolkodók arra kérték Obamát, látogatásán szólítson fel az elnyomás beszüntetésére.
A venezuelai államfőt havannai látogatásán a kommunista állam legrangosabb kitüntetésével, a José Martí Érdemrenddel tüntette ki Raúl Castro.
Maduro hazaindulása előtt, szombaton kubai újságíróknak elmondta, hogy az elnök bátyja, Fidel Castro is fogadta őt havannai rezidenciáján. A venezuelai államfő szerint a 89 éves egykori forradalmár "a világ legtájékozottabb embere", aki "tele van derűlátással" és "óriási erőt" sugároz. A venezuelai elnök elmondta, hogy két és fél órát beszélgetett az idősebbik Castro fivérrel, aki 2006-ban adta át az ország irányítását a most 84 éves öccsének.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat