A Fekete-tenger alatt, Románia partjainál talált gáz felének áru- és értéktőzsdei értékesítésére kötelezte a kitermelést végző amerikai ExxonMobilt és osztrák OMV-t a múlt héten a bukaresti parlament. Ennek értelmében a tulajdonosok nem adhatják el külföldre a teljes mennyiséget: legalább a felét romániai felhasználókhoz kell juttatniuk.
Az új jogszabályt figyelembe kell vennie az Orbán-kabinetnek is, amely már korábban erőteljes érdeklődést mutatott a fekete-tengeri gáz iránt. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter februárban úgy nyilatkozott, hogy magyar cégek a mező teljes, évi 4,4 milliárd köbméteres várható hozamát lekötötték. A román ellenzék erre a nemzeti érdekek elárulásával vádolta meg a szociáldemokrata kormányt, amely ígéretet tett az értékesítést szabályozó törvényre. Ezt annak elfogadása előtt Szijjártó Péter is sürgette, bár az elfogadott változat ismeretében felmerül, érdemes volt-e a nógatás.
Kapcsolódó
Az új szabály az eddigi illetékeken felül további gáz- és olajbányászati adóbevételeket biztosít a román állam számára. A kéthetes vita központjában a román háztartások ellátása állt, a "magyar kérdés" nem merült fel - mondta Korodi Attila, a kormányzó szociáldemokratákat kívülről támogató, így ezt a törvényt is megszavazó RMDSZ frakcióvezetője a Népszavának. Mivel Románia nem képes a várható teljes mennyiséget felhasználni, a szabad piacnak is teret kell engedni. A magyar és a román kabinet közti nézeteltérés pedig a képviselő szerint a két állam energiavállalatai közötti megállapodással rendezhető.
Fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat