A szombati tárgyalási napon vette kezdetét a korábban az elnök erőteljes védelmét ígérő jogászcsapat tagjainak érvelése a demokraták által megfogalmazott vádpontokkal szemben - jelentette az MTI tudósítója.
A nyitóbeszédet Pat Cipollone, a jogászcsapat egyik vezetője tartotta. Az eljárással a demokrata párti politikusok az amerikai választók 2016-ban kinyilvánított akaratát, a Donald Trump elnökké választását hozó választási eredményt akarnák felülírni. Az elnök egyáltalán nem követett el semmi kivetnivalót - mondta Cipollone.
Kapcsolódó
A demokraták nemcsak arra kérnek, hogy változtassuk meg a legutóbbi választások eredményét, hanem arra is, hogy vegyük le Donald Trump nevét a körülbelül kilenc hónap múlva sorra kerülő választások szavazócédulájáról. Olyasmit kérnek, amit a szenátus még soha nem tett meg, és kérik ezt minden bizonyíték nélkül - mondta Trump jogásza.
Mike Purpura, a Fehér Ház jogásza beszédében arra helyezte a hangsúlyt, hogy Trump nem gyakorolt nyomást Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre. Vitatta, hogy júliusi telefonbeszélgetésükkor Trump a "valamit valamiért" elv alapján, mintegy nyomásgyakorlásként vetette volna fel a demokraták elnökjelöltségére pályázó Joe Biden egykori alelnök és fia, Hunter Biden korábbi ukrajnai üzleti ügyeinek kivizsgálását.
A demokraták erre alapozva indították meg a vizsgálatokat, majd az impeachment-eljárást. Állításuk szerint ugyanis Trump a személyes érdekeit - újraválasztási kampányát - helyezte előtérbe, amikor felvetette a vizsgálatot Bidenék ellen. Purpura idézte a telefonbeszélgetés egyik mondatát, amelyben az amerikai elnök így fogalmazott: "tegyen meg egy szívességet nekünk". A jogász érvelése szerint ez a mondat eleve felmenti Donald Trumpot a demokraták vádja alól, hiszen a "nekünk" kifejezéssel Trump az Egyesült Államokra utalt.
Zelenszkij is úgy nyilatkozott, hogy nem érzett nyomásgyakorlást - mondta Purpura, aki szerint az ukrán államfőnek és magas rangú ukrán tisztségviselőknek augusztus végéig nem is volt tudomásuk arról, hogy az amerikai kormányzat késleltette az országnak megszavazott katonai segély folyósítását.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat